Santa Barbara

Régen nem jelentkeztem, de most megpróbálom a zúgolódó tömeg haragját csillapítani azzal, hogy képeket is töltök fel :) A héten végig dolgoztam, könyvtáraztam, sokat voltam az egyetemen és a Nixon könyvtárban is, valamint az adminisztrációval is bajlódtam még egy kicsit a biztonság kedvéért. Ezen kívül leadtam a jelentkezésemet egy konferenciára és egy nyári egyetemre.

Szerda este voltam azon a bizonyos előadáson, ahol a feketeségükről és a melegségükről beszéltek olyanok akik feketék és melegek, de arról majd egy külön posztban fogok írni. Érdekes volt, azt nem mondanám hogy élveztem volna (a fehérek és a heteró férfiak halmazának metszetét egy személyben képviseltem, de egyik csoportból sem volt 8-9-nél több), de azóta is sokat gondolkodom rajta. Na, majd visszatérek rá.

Pénteken Ekaterina, az orosz lány, Justyna, a lengyel lány, Patrick, akivel a koncerten voltam, és én, elmentünk négyesben kirándulni Santa Barbarába. Eredetileg úgy volt hogy tovább megyünk délután Solvang felé, de aztán erről letettünk, nem sok értelme lett volna a rohanásnak.

Santa Barbara egy kb.  Los Angelestől északnyugatra található az óceán partján, Fullertontól kb. 200 kilométerre. A város elvileg 90 000 lakosú, külvárosokkal együtt olyan 220 000. Híres a jó klímájáról, a szép tengerpartról, a kaliforniai Riviéra központjának szokták tartani.

Reggel 9-kor felvett Patrick a kisteherautójával, és mentünk autót bérelni, egy Toyota Corollát. Különben nem volt drága, benzinnel együtt kijöttünk fejenként 25 dollárból, ez valamivel több mint 5 000 forint. Alig vártam hogy végre vezethessek! :D Azért mégis csak így az igazi Amerika, itt így tárul ki az ember előtt a világ.

Valamivel dél után érkeztünk meg, ebédeltünk egy part menti pizzériában, egész jó volt, cserébe drága. Utána elmentünk a Stearns Wharf nevű mólóra, ahol kirakodóvásárokat szoktak tartani mindenféle kézművesek. Most is volt néhány, a képeken láthatjátok hogy egy hippi kinézetű férfi nagyítóval mindenféle motívumokat égetett uszadékfába és azokat árulta. Úgy általában sok kéregető volt a városban, de nem a szakadt hajléktalan fajták, hanem inkább utcai művészek. Errefelé elég konszolidáltak a kéregetők, sokan gyűjtenek mindenféle jótékony célokra pl. az egyetemen is (az egyetem "főterén" állandóan van valami rendezvény, hol a diákszervezetek mutatkoznak be, hol a táncosok, hol vietnami újév van, hol farsang). Amióta itt vagyok egyszer adtam, az egyetemen, de akkor olyan szépen mosolygott rám az a lány hogy magamat ismerve az a csoda hogy nem adtam oda az összes pénzemet az afrikai hadirokkantak művégtagjaira :$

Dolgozik a mester. Azt mondta tetoválásokat már nem vállal, mert panaszkodtak hogy nagyon fájdalmas. Pedig olyan szép hegeket égetett az emberek bőrére!

A mólón volt egy múzeum is, ami a tengeri élővilágot mutatja be, de oda nem mentünk be. Különben sokéves tapasztalat mondatja velem, hogy nekem vagy más hasonló érdeklődésű emberrel, vagy egyedül kell múzeumba menni, mert én mindent elolvasok, mindent megnézek, és minden érdekel.

Santa Barbara másik fő látványossága a 18. század végén épült misszió. Ebben az időszakban a spanyol szerzetesek 21 missziót alapítottak a kaliforniai partok mentén, amelyek a későbbi városok kiindulópontjai lettek. Ezek közül az egyik leghíresebb, a "missziók királynője" Santa Barbara. Európai szemmel hihetetlenül gyorsan nőttek ki a földből ezek az óriási városok, Santa Barbarában (ami mondjuk pont nem olyan hatalmas város) két-három nemzedék választja el a kolostorok népét a sokemeletes szállodáktól.

A ferences szerzetesek természetközeli életmódja, világképe, nem állt messze a helyi Chumash indiánokétól, viszonylag könnyen szót értettek. Mindketten tanultak egymástól, és egész jól tudtak együtt élni. Sőt, túlságosan is jól ment ez az egész, emiatt rá is tenyerelt ezekre a birtokokra a mexikói kormány (akkor Kalifornia még oda tartozott). A misszió épülete azonban ma is az egyházé, most is élnek ott szerzetesek - az indiánokról nem szól a fáma :( Ez volt a birtok központja. Egy nagy négyszögletű udvarból áll, az azt szegélyező épületekből, valamint egy templomból.

Patrick, Justyna, Ekaterina, és én a misszió előtt

A misszió után visszamentünk az óceánhoz. Csodálatos volt, nagyon szeretem a vizet, és minél nagyobb annál jobban! A Csendes-óceánnál pedig ugye nem nagyon van nagyobb :) A többiek leültek a partra és furcsállva nézték hogy felhajtom a nadrágomat és belemegyek a 15 fokos vízbe, majd bárgyú tekintettel bámulom az óceánt és ugrálok a hullámok elől amíg csak nem szólnak hogy akkor most itt lenne az ideje indulni.

Vacsoráztunk egyet a városban, és elmentünk még indulás előtt megnézni a bíróságot. Sajnos már sötét volt, fáradtak voltunk, szóval indultunk is haza. A hazaút sokkal hosszabb volt, mert dugóba kerültünk a végén (bár egész Los Angelesben lépésben mentünk). Los Angeles méreteit nehéz megszokni, gyakorlatilag az út nagy részén a városon és kapcsolt részein keresztül jöttünk, két órán keresztül váltogatták egymást a bevásárlóközpontok és a sorházak. Autóval sem egyszerű a közlekedés, a nap 24 órájából bármikor lehet dugó, hajnal 3-kor ugyanúgy mint délben.

Nagyon örülök hogy elmentem kirándulni, kicsit sajnálom hogy nem maradtunk tovább. De htha lesz még lehetőségem visszamenni!

És végül jöjjenek a képek!