Washington

Mindenképpen azzal szeretném kezdeni, hogy részvétem a bostoni tragédia áldozatainak. Rettenetes ami történt.

Nem sokat írtam az utóbbi napokban, nagyon pörgősre sikeredett ez a washingtoni néhány nap! Rengeteg anyag van a levéltárban, jó lenne ha még többet tudnék itt tölteni. De igazából ennek is örülhetek, viszonylag olcsón megúszom az egészet és azért egy hét alatt is sokat tudok haladni a kutatással. Végülis a repülőjegyemet a Fulbright fizeti, a szállásomat pedig az Amerikai Magyar Koalíció biztosítja :)

Csütörtök este érkeztem meg Washingtonba, az úton szokás szerint beszélgettem a mellettem ülővel. Most egy malajziai származású jogász hölggyel, adott néhány jó tanácsot. A reptérről rögtön mentem a magyar követségre, végül nem taxival hanem metróval hogy spóroljak. Megnéztem a Tanú második felét. Jó lett volna maradni, beszélgetni, de nagyon fáradt voltam az út után, így egy kedves fiatal házaspárral elvitettem magam a lakáshoz. Az Amerikai Magyar Koalíció igazgatójának van egy lakása a National Cathedrallal (Nemzeti Katedrális) szemben, egy nagy ház hetedik emeletén. Itt lakik a két gyakornok lány, Lilla és Tina. Nagyon aranyosak mind a ketten, élvezem hogy végre magyar fiatalokkal vagyok :) Lillával tegnap és tegnapelőtt háromig is kint ültünk a konyhában, mind a ketten a gépen dolgoztunk és mikor már nagyon elfáradtunk akkor hülyültünk. Persze reggel alig bírtam felkelni. De mindegy, nem aludni jöttem ide! :)

Washington nagyon tetszik, élvezem a kaliforniai mediterrán éghajlat után a kontinentális tavaszt tulipánokkal, virágzó cseresznyefákkal, és pitypangokkal. Nincsenek felhőkarcolók, nem építhetnek a Kapitólium kupoláján lévő angyalnál magasabban fekvő épületet. Amerre eddig jártam a házak mindenhol szépek, sok régebbi épület van. Az emberek a belvárosban jól öltözöttek, elegánsak - itt nincs ipar vagy kereskedelem, az itteniek nagy része így vagy úgy a kormányzatnak dolgozik. És persze olyan időkben amikor a kormányzat egyre több és több dolgot von ellenőrzése alá sok az állás is. Jól van megoldva a közlekedés, itt járnak a buszok, metró is van, és az utak fele olyan szélesek és zsúfoltak sincsenek mint Los Angelesben. 

Metróval kell menni a levéltárig, ami hivatalosan már nem Washington, hanem College Parkb, a University of Marylanden. Metróval mentem oda, és azért az már egy másik világ. Washington évtizedeken kereszül fekete többségű város volt, most elvileg valamivel 50% alatt van az arányuk. Itt is egymás mellett él a szegénység és a gazdagság. Bár persze nem minden fekete szegény, nekem nagyon tetszettek vasárnap a templomban az, méltóságteljes elegáns fekete bácsik, nénik, és a kisgyerekek között is olyan sok szépen felöltöztetett, aranyos kiskölyök van :)

Az épület ahol kutatok az úgynevezett "Archives II," a levéltár második épülete, az első a "National Mall"-on van, a nemzeti emlékparkban. Az Archives II a világ legnagyobb levéltári épülete, elképesztő hogy mekkora. A beléptetés nagyon szigorú, olyan mintha reptéren lenne az ember, fémdetektoron kell keresztül menni, és adott esetben kipakoltatják a táskát is - mindezt az első kapunál! Aztán ha a kutatóteremig is el akar jutni az ember akkor még két ellenőrzés van. Sok kutató van, de olajozottan, gördülékenyen megy minden, a levéltárosok mosolygósak, kedvesek, és segítőkészek. Még a kérőlapot is kitöltik az ember helyett! Sajnos a megszorítások miatt ők is csak 9 és 5 között vannak nyitva, pedig ha tehetném ott ülnék egész nap :D

Washingtonból nem sokat láttam mert főleg dolgoztam eddig, vasárnap pedig kirándulni mentünk a lányokkal. Erről majd beszámolok :)

Ma el akartam menni sétálni a belvárosba, de mikor meghallottam a bostoni események hírét úgy döntöttem hogy inkább rögtön hazajövök a levéltárból. Nem is annyira terrortámadástól tartottam, hanem inkább a pániktól és a túlzott rendőri ellenőrzés kényelmetlenségétől. Utólag kiderült hogy jól tettem, mert ahogy olvasom a híreket lezártak pár metróállomást és fokozott ellenőrzés volt mindenhol. De nyugi, minden rendben van :)